Egy hosszú és fárasztó hét után a hétvége megváltás,mit sem vár jobban az ember mint az alvást.A tudat,hogy otthon egy pihe-puha ágy vár rád,mesés és már is rohannál haza,hogy elzárkóz a világ elöl és álomvilágba merülj.Természetesen ritka eset az ha ez beteljesül,hisz a legtöbbünknek még hétvégén is forgalmas programja van,mint példának okáért a takarítás.


  Történetem amelyet megosztok veletek az nem is olyan régen történt.Egy hosszú és fárasztó hét után alig vártam,hogy otthon legyek, ahol elzárva a zajos világtól kipihenhetem a hét fáradalmait.Amikor betettem lábaim végre a házba, az óra már 8 órát mutatott.A szobámig vonszoltam magam, mint akit éppen egy zoombivá készül válni abban az esetben ha nem fekszik le,majd az íróasztalomhoz ültem.Rápillantottam az ide-oda ragasztott,ezer színekben pompázó cetlikre.
  Fejemet előre billentettem majd Speedy Gonzalest megszégyenítő sebességgel koccant fejem az íróasztalnak.Ami az érdekes,hogy nem....nincsenek mazochista hajlamaim.Ezt a tettemet egy hatalmas sóhaj,apró kirohanás :"Nem igaz,hogy más már éppen átfordul a másik felére nekem meg még rengeteg dolgom van!" majd egy hirtelen felindulás követte.Idegesen kezdtem leszedegetni az apró cetliket.Ingerült voltam, talán mondhatni már egészen dühös is.Nem...ami azt illeti kedves olvasóm nem szenvedek személyiség zavarban,pszichopata sem vagyok.Neki láttam hát a dolgoknak,úgy sem szabadulhatok meg tőlük, még akkor sem ha összepakolom a szükséges cuccaimat, majd elmegyek Honoluluba.
  Késő este volt.Az óra 11:47 percet ütött,szemeimet fogpiszkálóval támasztottam ki, nehogy elaludjak.Nehezen,DE befejeztem minden ügyes-gondos bajomat.A gépemet elfelejtettem kikapcsolni.Éppen megnyomtam volna a lezárás gomobot,amikor értesítés jött,hogy egy új részt töltöttek fel a Riverdaleből.Szemeim kipattantak, nem érdekelt,hogy még egy fél perce se, annyira fáradt voltam, hogy talán a nevemet is elfelejtettem, én sorozatot fogok nézni ha törik ha szakad.
  Lejárt.Agyam ezerrel dolgozott és az előbb látottakat próbálta feldolgozni.Nehezen,érdekes módon annyi minden kavargott a fejemben,hogy aludni sem tudtam, de lefekszem.Mély álomba merülök.
Valamikor reggel, hangos irritáló zaj csapta meg fülemet,még a becsukott szobaajtón keresztül is hallani lehetett.Mocorogtam,kényelmetlenül fészkelődtem ide-oda.''Biztosan csak apa az, neki még szombaton is korán kell kelnie'' gondoltam magamban.Visszaalszom.Amikor alszom az időérzékem teljesen feledésbe merül, amikor hangos ajtócsapódások,bútorok húzogatás ütötte meg fülemet, nem tudtam eldönteni, hogy mennyi idő is telt el az előző eset óta.Próbáltam nem a zajokra figyelni csak az alvásra összpontosítsak.
  Hangos,üvöltő zene szólalt meg, szemeim meg felpattantak.Abban a pillanatban valaki berontott a szobámba, egy hangos csatakiáltással.
  -Ideje felkelni!-kiáltott ki más mint anyukám.Hallottam lépteit, ahogyan a függönyhöz lép, elhúzza őket.-Késő van már!Sokat aludtál!-mondja.''Sokat aludtál már'',''Késő van''.Tipikus mondatok amiket legalább 2-szer kéthetente meghallok.Tipikus mondatok amiktől kifutok a világból.
   Természetesen, ezekre a ''biztató'' szavakra sem voltam hajlandó felkelni, mert én biza eldöntöttem, hogy végig alszom az egész napot.Anya kitartóan még hangoztatott néhány ''biztató'' mondatot, mint például:''Más már újból lefekszik mire te felkelsz'' vagy ''Ne lustálkodj tovább, a hasadra süt a nap!Kelj szépen fel!'', na meg persze a kedvencem ''Ha nem kelsz fel lelocsollak hideg vízzel!''. Sajnos anya kitartó munkája nem hozta meg gyümölcsét, így drasztikus módszerekhez fordult.
  -Hát legyen...-feleli morcosan, majd egy hirtelen impulzív lökést érzek, keveset zuhanok és csendesen koppanva, meleg paplanomba burkolózva padlót érek, minden álom minden álom kimegy a szememből.
  -Auu...-mormogok és kihámozom magam a paplanból.Mint egy vérengző fenevad,huppanok fel és felkészülök egy vitára, de a tettesnek hűlt helye sincs.Órámra tekintek, 8:17.Képtelenség.Hatalmas lökettel, miszerint majd megmondom én anyának, hogy ez a korai felkelés párbajt jelent, kivágtatok a konyháig ahol meg is találom őt.
  -Anya...-mondom kissé dühösen- 8:17 és...
  -Tudom,kislányom én is ismerem az órát.
  -Azt mondtad korán van!-hitetlenkedek.
  -Az is van...már rég takarítanod kellene...ami azt illeti kis is futottál az időből...-tekint karórájára-Parancsolj!- nyom kezembe egy rakás vegyszert-Na és most sipirc!-integet.
  -Anya...
  -Jaj, tényleg!-kap fejéhez, mire megörülök hátha eszébe jut milyen forgalmas hetem volt.-A törlőkendőt el is felejtettem...-hát..nem,nem jutott eszébe.-Itt is van!Jó szórakozást!-mosolyog angyali mosollyal, majd a szobámba irányít.
   Ennyit a ''Szombaton sokáig alszom'' tervemről...de legalább a szobám csillogott. :)))